Pages

2013. május 25., szombat

DIY - Inspiráció a Burdából

Sziasztok lányok!

Ma egy 2in1 bejegyzéssel készültem nektek, ugyanis szó esik majd a Burda magazinról és egy do it yourself táskáról is. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én csak nemrég fedeztem fel a Burda rejtelmeit. Korábban mindig azt hittem, hogy ebben csak varrással kapcsolatos dolgok és szabásminták találhatóak, de barátom édesanyjának köszönhetően rengeteg magazint tudtam átnyálazni. Rájöttem arra, hogy ez egy abszolút fiatalos lap, tele divattal és szépségápolással kapcsolatos rovatokkal. Személyes kedvenceim a kreatív oldalak, ahol hihetetlen szuper diy ötleteket mutatnak, így nem is meglepő, hogy a most látható táska díszítési variációt is ezekből merítettem. 

Mindenekelőtt befotóztam a kedvenceimet, hátha ti is ihletet kaptok.:)

íme a kedvencem és egyben a táskám ihletadója :)
A kis "Burda ízelítő" után jöjjön a táska, melyet az előbbi mozaik díszítés inspirált. Ez a darab már néhány éve a szekrényemben lapul, de valamiért már nagyon meguntam és szinte sose nyúlok utána. Ma elhatároztam magam és beugrottam a hobbi boltba színes habszivacs papírokért (darabja 130 forint), bár végül csak sárga és kék alakzatokat használtam fel. Mindez csak a képzeleten múlik, hiszen bármilyen geometriai formát használhattok, csupán egy vonalzóra és ragasztóra lesz szükségetek. Hát nem pofon egyszerű? :) Szerintem nagyon szuperül feldobja az uncsi borítéktáskát. Nekem nagyon tetszik a végeredmény, kicsit a törzsi mintákra emlékeztet, de mindenesetre nagyon jópofa. Pikk-pakk elkészíthető, kézügyességre gyakorlatilag egyáltalán nincs szükség.






Ti mennyire ismeritek a Burda magazint? Hogy tetszenek az ötletek és a táska díszítés? :)
Puszi,
Andi

2013. május 24., péntek

TESZT Avon 'Hot Pink Love' rúzs & napi smink

Sziasztok lányok,

ma egy rúzs tesztet hoztam nektek, egyrészt mert vasárnap két manikűrrel is készülök nektek, másrészt mert elég régen ígértem, hogy lesz poszt erről az Avon rúzsról. Pontosan az áprilisi Avonos újdonságaimat bemutató posztban. Kettőt pislogunk és itt a május, úgyhogy csekély mértékben elmaradtam ezzel a poszttal, pedig már egy hónapja befotózva csücsülnek a képek a gépemen. 


A rúzs az Avon fiatalabb közönségnek szóló termékcsaládjának, a Color Trend a tagja. Ezért alapvetően elmondhatjuk róla, hogy a csomagolása is inkább a fiatalabb közönséget célozza meg, valamint az ára is. Én azt hiszem 450 Forint körüli áron vásároltam meg, ennél nem szokott sokkal drágább lenni. 

A csomagolása teljesen műanyag, középen egy átlátszó résszel, ami egész királyul néz ki. A matrica ami az alján van és az árnyalatot hivatott megmutatni, szemernyit sem hasonlít a rúzs színéhet, mert az konkrétan lila. Szóval thanks for nothing. Egyelőre ez az egy ilyen csomagolású rúzsoman, szóval nem nagyon probléma a megkülönböztetés, de kihangsúlyozom egyelőre csak ez az egy van...

Az árnyalat neve 'Hot Pink Love', de emellett még másik 18 árnyalat közül válogathatunk a jelenlegi katalógusban 550 Forintért. Az árnyalat egy kékes pink árnyalat, rengeteg mikrocsillámmal benne. Az áttetszőbb rúzsok közé tartozik, de én pont ezt kedvelem benne. Tartósságát tekintve gyengécske, de egy 500 Forintos rúzstól ne is várjunk sokat szerintem.


Végül készítettem egy gyors kis sminket is, csak egy pici szemceruza, sok spirál és a rúzs.


Arc
Korrektor – Avon Ideal Flawless (fair) TESZT
Púder - Avon Colortrend 'Translucent'
Pirosító - Avon true colour (Russet) TESZT

Szem
Szemceruza - Rimmel Soft Khol (061 Jet Black) TESZT
Szempillaspirál - Rimmel Scandal'eyes (001 Black) TESZT
 
Ajkak
Rúzs – Avon Color Trend (Hot Pink Love)
 
 
Nektek van Color Trend ajakrúzsotok? Szeretitek?
Roni

A szülinapi nyereményjáték eredményhirdetése

Sziasztok lányok,

vasárnappal lezárult a Bikira Blog második szülinapja alkalmából meghirdetett nyereményjátékunk. Elnézéseteket kérjük, hogy eddig tartott kisorsolni, de most már megvan a nyertesünk, akit lentebb meg is nézhettek.

Emlékeztetőül a nyeremények:
 
Rimmel Scandeleyes szempillaspirál - Roni aktuális kedvenc spirálja, tavaly is volt a csomagban szempillaspirál, idén pedig erre esett a választásunk.
NYC Smooth Skin bonzosító - Sok jót hallottunk erről a bronzosítóról, a drogáriák kínálatában nagyon kevés bronzosító található meg, de a tavalyi krémes pirosító után gondoltuk idén kicsit nyáriasabbra vesszük a figurát.
Rimmel Pro körömlakk '330 red obession' - Roni választotta ezt a lakkot, hiszen nagy kedvencei a bordós, pirosas körmök. Ezen belül mindkettőnknek van Rimmel lakkja és mindkettőnk meg van velük elégedve, így nyugodt szívvel válogattuk be ezt a vörös Rimmel lakkot a nyeremény csomagba. 
Astor Fashion Studio körömlakk '134' - Alapjában véve nem kedvence Andinak a lila szín, de egy ehhez hasonló árnyalatot már régen keresett. Emellett nagyon-nagyon jó minőségű ez az Astor lakk és a közelgő (vagy már jelenlegi) nyár egyik slágerszíne a pasztell lila.
Essence pigmentek '11 cotton candy' és '19 kiss the frog' - Gondoltuk megajándékozzuk a nyertest két Essence pigmenttel is, ami ha minden igaz körömlakk, szemhéjpúder és akár egy szájfény alapjai is lehetnek.


A nyertes pedig nem más, mint:

kulturmosoly - Judit Hoskó

 

Gratulálunk a nyertesnek és megkérünk téged, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot a bikirablog@gmail.com e-mail címen, hogy hová küldhetjük az ajándékodat. Reméljük hasznát veszed majd a nyereményednek és szeretni fogod a termékeket. :) 

Ha a nyertes nem jelentkezik kedd este 8 óráig, akkor újrasorsolunk :)


Köszönjük mindenkinek a részvételt és a kedves kommenteket. Igyekszünk minden kérésre sort keríteni :)
Andi&Roni

2013. május 23., csütörtök

NYC 'Anise Green'

Sziasztok lányok!

Facebookon már mutattam az NYC szerzeményeimet, melyek közül a fehér lakk már szerepelt is a blogon (KATT). A mai posztban ez az élénk zöld kerül terítékre, mely egyszerűen minden téren tökéletes. Annó, amikor kijöttek az új Essence lakkok, totál szerelmes lettem a L.O.L.-ba, de nagyon rossz véleményeket olvastam róla és a saját negatív tapasztalataim miatt is inkább meghátráltam a vásárlástól. Mit ad Isten, totál véletlenül rátaláltam erre az NYC darabra, ami nagyon-nagyon hasonlít az Essence-re, talán egy kicsit visszafogottabb. 

A képeken két rétegben láthatjátok a körmeimen. Az állaga nagyon könnyed, elég híg, de a fedése nagyon szép. Az ecsettel én meg vagyok elégedve, szeretem, hogy nem túl vastag és nem is olyan vékony. Száradása viszonylag gyors és hihetetlen szépen csillog fedőlakk nélkül is. 

Ami a díszítést illeti, már rég szerettem volna kipróbálni a szárított virágokat. A napokban sikerült is beszereznem egy keveset az Ázsia Centerben, úgyhogy egyszerűen a friss lakkba nyomtam és fedőlakkal fixáltam. Sajnos nem sikerült a legjobban, mert éppen egy viszonylag merev részt sikerült választanom, amit nagyon nehéz volt a körmöm görbe felületére igazítani. Sebaj, legközelebb kicsi darabokra vagy szálakra szedem és ügyesebb leszek.:D 

 
Hogy tetszik a manikűr? Legközelebb majd madártollat szeretnék a körmömre varázsolni, úgyhogy ötletem bőven van, csak a kivitelezéshez kéne több szerencse.:D

Egyébként mit gondoltok az új NYC körömlakkokról? Lecsaptatok már valamelyikre? Ha nem, akkor érdemes a Facebook oldalukon játszani, ugyanis a szerencsés nyertes az egész kollekciót tudhatja magáénak.:)

Puszi,
Andi

2013. május 22., szerda

TESZT Essence Pure Skin alapozó és korrektor


Sziasztok lányok,

Hallottatok már az essence Pure skin termékcsaládjáról? Biztosan. Még tavaly hozzám került egy alapozó és egy korrektor is, amit kipróbáltam és gondoltam leírom nektek a véleményemet róla.


Alapból hatalmas ötletnek tartom olyan alapozók, púderek, korrektorok kifejlesztését, amik segíteni tudnak a mitesszeres, pattanásos, gyulladt bőrön. Hiszen ezeket a területeket szeretnénk a leginkább sminkkel eltakarni, de a túlzott rásminkeléstől és a nem megfelelő termékek használatától nemhogy javulna, de általában csak romlik a helyzet. Tegye fel a kezét, aki magára ismer…

Az essence Anti-spot hidratáló alapozó és korrektor alapkoncepciója a CLEARDERM COMPLEX tartalma, ami elvileg cinkkel és a kamillából kivonható bisabolol anyaggal nyugtatja és gyógyítja a gyulladt bőrt. Zseniális alapötlet, de nekem sajnos nem jött be.

„Azonnali megoldás a gyönyörű, tiszta arcbőrért! A folyékony alapozó hidratál és megbízhatóan elfedi a tökéletlenségeket. A speciális clearderm komplexnek köszönhetően a pattanásoknak és mitesszereknek többé esélyük sincs: cink és bisabolol segíti a gyógyulást, míg más nem-pattanásképző hatóanyagok védenek a további bőrhibák kialakulásától.”

Persze, nem várom el hogy egy felkenés után bármi történjék, a képek készülésekor, kritikán aluli állapotban lévő bőrömmel. Nem a gyógyító hatásával nem vagyok megelégedve, hanem a fedő hatásával, mert az sajnos nagyon halovány. Kezdjük ott, hogy az árnyalat nekem sötét, pedig ez az 01 beige szín, ami ha logikusan nézzük a leghalványabb árnyalatnak kell hogy legyen. De annyira sötét és nem idomul, úgyhogy gondoltam nyárra ha picit lebarnulok jó lesz. Kézzel vittem fel, mert épp még nem száradt meg az alapozó ecsetem a mosdatása után. Konkrétan nem tudtam eldolgozni a bőrömön, mert összeállt darabokra és ennyi volt. Mondom, adok neked még egy esély essence! Szóval a kedvenc Nivea Make up starterembe nyomtam bele egy picit, egyrészt hogy megkönnyítsem magamnak a felvitelt, másrészt hogy a szín picit halványuljon. Így felvinni gyerekjáték volt, de a fedése ezzel párhuzamosan ugye csökkent, ami azt jelenti hogy az arcom piros részeit nem fedte el, a pattanásokról meg ne is beszéljünk.

A korrektor is marha sötét és nem csak a sötétségével van baj, hanem hogy marha sárga alapárnyalata van, ami az én Hófehérke bőrömön nem picit üt el. Eldolgozni amúgy könnyen lehet és tartós is.

Alapozó (balra) | Korrektor (jobbra)
Smink nélkül 
Az alapozóval és korrektorral

Végül felvittem a szokásos púderemet, egy kis pirosítót, szempillaspirált és szájfényt és máris embernek tűnök.



Összességében én félretettem ezt a két terméket, mert a fedésükkel nem vagyok megelégedve és nagy általánosságban macerás a felvitelük is, szóval nálam ez a dolog elvérzett. Végig olvasgattam Krémmánián is a véleményeket és mindkét termék 4 csillagos relatíve sok vélemény alapján, szóval biztosan velem van a baj.


De kíváncsi vagyok közületek van-e valaki, akinek beváltak a Pure skin termékek?
Roni

A termékeket a Primőr Kozmetikai Kft-től kaptam tesztelésre, de semmilyen kötelezettséget nem vállaltam cserébe. A bejegyzésben természetesen a saját, őszinte véleményemet olvashatjátok.

2013. május 21., kedd

2013 Spring/Summer Makeup Trends

Sziasztok lányok!

A mai posztban az idei tavaszi-nyári sminktrendekről hoztam egy kis bemutatót. Habár magam nem készítek ilyen nagy volumenű sminkeket, mégis imádom ezeket nézegetni, számomra szemet gyönyörködtető élmény a legújabb, kifutókról érkező divatokat böngészni.

2013-ban a következők kerülnek előtérbe:
- hatvanas évek, óriási szempillák, fehér szemceruza
- nagy, bozontos szemöldök
- szemceruzák minden mennyiségben
- geometriai formák
- strasszkövek (kedvencem <3)
- hangsúlyos ajkak
- metál árnyalatok
- colorblocking
- vattacukor és pasztell színek
- színes és extrém tusvonalak

Ahogy láthattátok, bőven van miből válogatnunk, illetve több olyan is szerepel a listán, melyek már az előző szezonokban is slágerek voltak. A hangsúlyos ajkak már-már állandó helyet foglalnak a repertoáromban, de az Urban Decay átalakító folyadékot tartalmazó termékemnek köszönhetően a színes tusvonalak is egyre gyakrabban előkerülnek. A strasszkövekkel díszített sminkek teljesen lenyűgöznek, de azt hiszem nem lenne ennyi türelmem hozzá. A későbbiekben mindenképp szeretnék majd egy geometriai alakzatokkal megspékelt sminket kipróbálni, úgyhogy igyekszem még a héten valamit produkálni.:)

Következzenek és beszéljenek helyettem a képek, melyeket a Vogue és a Harpers Bazaar honlapjairól gyűjtöttem össze nektek:


Hogy tetszenek? Melyek a ti kedvenc sminktrendjeitek?
Puszi,
Andi